2014. augusztus 4., hétfő

A kis mostohalány, a mezei csokor...

Ahogy már írtam korábban (ITT), a búzavirágos csokor létrejöttéhez szükség volt néhány piaci vegyes csokor megvásárlására, de így a végére maradt némi "melléktermék", amiből két, egyszerűségében nemes és szép csokrocska született, az egyiket már bemutattam (ITT), de a másikkal még adós voltam, jöjjön e helyütt a kis fehér bokréta esete a sárga kannával:








Virág: Carissa.
Fotók: Szmocska.

Nagyon szép napot kívánok Mindenkinek! 


2014. augusztus 3., vasárnap

Levendulaszirup kicsit másképp...

Az én drága Edit barátnőm és családja a pár héttel ezelőtti közös balatoni nyaralásunkra mindenféle házi finomságokkal felpakolva érkezett, kosárkájukban ott figyelt többek között a nagymama arany kezei által készített, fantasztikusan finom savanyúság és meggy szörpike, továbbá az Edit alkotta levendula szirup egy formás, csatos üvegben.

Ez utóbbi nedűvel egyszer már találkoztam, tavaly nyáron az őriszentpéteri Pajtában, ami egy csodálatos étterem, itt tartottuk az esküvőnket, és itt szerettem bele a levendulás limonádéba.

No, de térjünk vissza a jelenbe! A balatoni hét végére minden elfogyott, a szirupos és szörpös üvegek üresen szomorkodtak az asztalon..:)

Hazatérve elkértem Edittől a receptet, amit a napokban ki is próbáltam, újrahasznosítva a tavalyi, kertünkben termett levendulából kötött csokraimat, amik a lakásunk számtalan pontján díszelegtek.
Az idei csokrok megszárítva várják, hogy a helyükre kerüljenek, de eddig halogattam a régiek szanálását, sajnáltam őket, nem akartam, hogy a kukában végezzék, hiszen olyan szépek és még mindig nagyon intenzív az illatuk...így nagyon megörültem Edit receptjének és pár napja nekiveselkedtem a csokrok megkopasztásának, vagy egy órán át morzsoltam a szárított levendulát, szerintem kis híján mérgezést kaptam, nagyon tömény volt! A levendulát alapvetően nyugtató hatásáért szeretjük, amellett, hogy én az illatát és magát a virágot is nagyon kedvelem, de ilyen intenzitással kicsit sem volt nyugtató...húú...a jóból is megárt a sok!

Így egy újabb napnak kellett eltelnie, hogy hozzáfogják az elkészítéshez, lemértem, majd szűrőbe téve alaposan átmostam a levendulát. Szárazon mérve 10 dkg-ra sikerült szert tennem hosszas, megfeszített munka révén, így egy kicsit el is szomorodtam, hogy nem lesz elég, nincs a receptben szereplő mennyiség a birtokomban, de azzal vigasztaltam magam, hogy maximum nem lesz olyan intenzív.
Feltettem egy liter vizet forralni 75 dkg nádcukorral, majd beleöntöttem a virágokat, s ekkor kezdtem gyanakodni, hogy valami nem stimmel, mert a 10 dkg hozzáadásától olyan sűrű masszát kaptam, amit szinte keverni sem lehetett, pedig úgy tudtam, hogy a szükséges mennyiségnek csupán a harmadát adtam a felforralt cukros vízhez.

Ekkor hívtam Editet, hogy Te figyelj, Neked milyen állagú volt, mert én meg sem tudom keverni, pedig nem is raktam bele a recept által írt teljes mennyiséget, csak 10 dkg levendulám van, a 30 dkg helyett! Edit rögtön vágta, hogy mi a bibi: egy kicsit elnéztem, és 3 dkg helyett 30-at akartam beletenni, így gyorsan kiszedtem a levendula egy részét (ami azóta a hűtőben várja a következő szirupkészítést), és még egy liter vizet, illetve 1 kg hagyományos kristálycukrot tettem a lábosba, újra felforraltam, majd hozzáadtam 2 teáskanál citromsavat, és lefedve állni hagytam majd' egy napig. Muszáj volt a fedő egyrészt a fizikai szennyeződések megelőzése végett, másrészt pedig megint annyira erős levendula illat terjengett a lakásban, hogy el is kellett mennünk gyorsan sétálni egyet, amíg kiszellőzött! :)

A szirupnak a főzést követően haragos barna színe volt, ami másnapra aranybarnára szelídült, amikor is leszűrést követően újra felforraltam, végül üvegekbe töltöttem, többek közt Editék nálunk maradt, de visszaadni szándékozott csatos kis üvegébe...

Az íze isteni lett, szóval nyugodt szívvel ajánlom, méltó újjászületés a régi levendulacsokrok számára!

Mi szörpként hígítva, egy kis frissen facsart citromlével, menta- és citromfű levelekkel megbolondítva isszuk, de a netes irodalom szerint kitűnő sütikhez, fagyihoz, sőt akár még kávéba is! Hűtőben tárolva - elvileg - akár hat hónapig is eláll, de azt hiszem ezt idén nem fogjuk tudni empirikus úton tesztelni! :)
Az eredeti recept ITT található.

Az én főzetem összetevői:

- 1 kg hagyományos kristálycukor,
- 75 dkg nádcukor,
- 2 liter szénsavmentes ásványvíz,
- kb. 6 dkg szárított levendula,
- 2 tk citromsav.

És íme az eredmény képekben:






Tipp: illatosítás végett és molyok elleni védelemként nylon harisnyába töltöm, amit időről időre "megpiszkálok", vagyis kicsit megnyomkodom, megtöröm, így újra és újra nagyon intenzívvé válik, akár még egy évvel a leszedést és szárítást követően is. :)

Szép napot kívánok!

2014. július 30., szerda

Virág(zás) X. - Orchideás menyasszonyos

Az utóbbi időben virágok terén abszolút a természetességet részesítem előnyben, és a szívemhez legközelebb a mezei csokorra hajazó kompozíciók állnak, de volt még idő, amikor éltem-haltam az orchideákért, és majd' húsz tőről gondoskodtam szerény hajlékomban.
Aztán pár éve beköszöntek hozzánk a korábban általam még hírből sem ismert takácsatkák, akik végérvényesen megszállták és kisajátították növényállományomat, kitartóan pusztítva azt.
És ők győztek, csaknem másfél évnyi kitartó harc után megadtam magam (illetve a virágaimat), és végérvényesem lemondtam az egykoron szebb napokat látott, de még betegen is rendületlenül virágzó szépségeimről, akik ekkorra már alig éltek, ezek a fránya kis jószágok (szemmel szinte észre sem vehető apró piros pöttyök), szép módszeresen kiszívogatták belőlük az életet. E kártevők jelenléte egyébként szinte már csak akkor észlelhető, ha megkezdték a vissza nem fordítható pusztításukat, ami a levelek eleinte részleges, majd teljes elhalásához vezet, ez ezüstös pöttyök formájában jelentkezik.
Bújtam a netet, hogy mit lehetne tenni, így sikerült egyébként a takácsatkákat is beazonosítanom, de az idő tájt semmi jóval nem kecsegtettek, vegyszer nem volt ellenük, pedig a végén, elkeseredésemben, még az egyébként mérgező anyagoktól mentes világot kívánó énem is belement volna az irtásba, így maradt a több világhálós fórumon is javasolt vizes lemosás, ami majd' húsz növény esetén, minden levél ronggyal való áttörlése miatt finoman fogalmazva: elég időigényes munka, és közel sem olyan hatékony, ahogy hittem, mert a levelek tövéből sohasem tudtam maradéktalanul kitörölni, meg persze a földből sem.
A másik netes tipp: a jó idő beköszöntével kitettem az orchideákat a ház elé, ezzel biztosítva a megfelelő légmozgást, amit állítólag a kis piros ellenségeim ki nem állhatnak, és ilyenkor tényleg javult az állapotuk, de persze télen ismét romlott. Másfél évig küzdöttem értük/velük becsülettel, de végül - minden elvem ellenére - elbúcsúztam tőlük, mentek szegénykéim a komposztba...
Most újra fellángoltam, ezt az álomszép menyasszonyi csokrot és a hozzá tartozó vőlegényeknek szánt kitűzőt fotózva...
















A képek minőségét ismét rombolja a blogba való feltöltés...szóval, igazán szép képek az oldalamon: Szmocska.
Virág: Carissa.
A kis csíkos szék és a tükör lilasága Bluer Design keze munkáját dicséri, míg a háttérként használt babaágy Decoupage Vmorsy műhelyéből került ki.

Szép napot kívánok Mindenkinek!
Üdvözlettel: Szmocska...

2014. július 10., csütörtök

Virág(zás) IX. - Búzavirágságom

Annyi, de annyi szép virágot láttam és fotóztam, mindig az épp aktuális bűvöletében élek. Jelenleg a búzavirág van előttem, de ez most valami más. Napok óta ez a gyönyörű virág foglalkoztat...mindig percekig bámulom ezt a hihetetlen kékséget és szépséget...nem tudok betelni vele.
A kék búzavirág valahogy olyan mélyen szólít meg, valami olyan titkot hord magában, amit nem tudok (szavakkal) felnyitni, megmagyarázni, nincs érv, nincs ráció, csak bizonyosság: tudom, hogy ő én vagyok, ha virág lehetnék kék búzavirág lennék...

...szeretettel:










Utóbb láttam, hogy a rendszer teljesen szétszedi a képek színeit, hiába több órányi munka, így itt csak pár képet hagytam a többi kép a Szmocska facebook oldalamon látható: Búzavirágságom.





2014. július 8., kedd

Virág(zás) VIII. - Búzavirág, ami nem kék I.

Az egyéb sorozatok és a nyári pihenős hétvégék folytán rég nem jutottam idáig, hogy blogot írjak a virágos képekhez, pedig nagyjából 6-7 sorozatot készítettem az elmúlt hetekben, csak utómunkára nem telik az időmből...de most egyet megcsináltam, juhééé!
A búzavirág régi kedvencem, gyerekkoromat idézi, amikor kertes házban laktunk, és az én virágmániás Nagypapám (nem is értem, hogy honnan a virágok iránti olthatatlan vonzalmam!) lelkesen igazgatta a nem is kicsi kertet, részben zöldségeket, gyümölcsöket termesztve, részben pedig virágba borítva azt...nekünk gyerekeknek is volt külön kis kertünk, ahová virágmagokat vetettünk, ennek egyik lakója volt a búzavirág...én a kéket szerettem és szeretem.
Amikor pár hete mondtam Gabinak, hogy mindenképpen szeretnék egy búzavirágos csokrot, kimentek a piacra búzavirágért, de nem sok sikerrel, találtak néhány vegyes bokrétát, amiben más fajták is voltak, meg más színűek, de kék nem nagyon, csak nyomokban...mivel én a kékhez ragaszkodtam, mondtam, hogy a kertünkből szívesen adok, mert a tavaly ültetett példányok elszórták magjaikat, és tele a kis kertem búzavirággal.
Így lett végül egy tiszta kék csokor, és egy másik, általam nagyon kedvelt jellegű, mezei hatású, rózsaszín és lila búzavirágokat tartalmazó kisebb együttes, ez utóbbit mutatom most, a szívem csücskét, pedig majd egy másik bejegyzésben!
Sok szeretettel:















A virág ismét Gabiék boltjából való, érdemes hozzájuk benézni: Carissa Virág és Ajándék.
Az óráért köszönet egy másik Gabinak, most nagyon jól jött! :)
A piros-szürke színű szék pedig Bluer Design műhelyében született, Bianca keze munkáját dicséri.

Szép napot kívánok: Szmocska



2014. július 2., szerda

Évi, az ikerbabákat váró kismama

Szerencsére azt csinálhatom, amit szeretek, és amivel örömöt okozok másoknak...csak ne lenne ilyen rövid egy nap...gyönyörű ikerlányaimmal töltöm a nappalokat, így csak ebbéli teendőimet követően tudok gép mellé ülni, így nagyon kevés idő jut az utómunkára, ami alapvetően igen időigényes, ennek megfelelően folyamatosan több hetes, hónapos csúszásban vagyok, a fotózás időpontja és a képek átadása között számomra rövidnek, a várakozó fél számára hosszúnak tűnő időszak telik el...:)

Az elmúlt napok igen sűrűek voltak, sok jó helyen jártam, voltam a dunaújvárosi Slam Poetry bajnokságon, aminek képei soron kívül kerültek és kerülnek feldolgozásra, jelenleg emiatt nem alszom :), aztán megtörtént velem az a csoda, hogy Évi nem régen született, szépséges iker kisfiait fotózhattam, majd' öt órát tölthettem, illetve tölthettünk velük (Anyukámat is elvittem babaringató segédnek), minden percét élveztem, aztán ma jegyes fotókat készítettünk...elborít a képek árja...a blogra se jut időm, viszont úgy gondoltam, hogy mielőtt megmutatom a két kis csodát, Bencét és Mátét, megírom Évi pocakfotóinak bejegyzését...

Évit a virágboltos Gabimon keresztül ismertem meg, ő szólt, hogy nem sokára ikerbabák születnek, és a mamájuk szívesen állna a kamerám elé...egyeztettünk írásban, aztán szóban és kértem, hogy az újszülött fotózás előtt, ha lehet, csináljunk egy kismama sorozatot, már csak azért is, hogy ne teljesen idegenként csöppenjek az életük egy igen érzékeny és intim szakaszába, a gyermekágyas napokba, amikor még minden olyan össze-vissza, kesze-kusza. Az utolsó hónapokat a kórház nyugalmában töltötték hármasban, így az onnan való eltávozás idejét használtuk ki, és találkoztunk egy szép vasárnapon. Velünk tartott Évi kórházi szobatársa is, Angéla, aki szintén ikerbabákat várt. A fotózás előtt pár nappal úgy ébredtem, hogy egy képre szeretném komponálni a két ikerbabás kismamát, s erre mit hoz az élet, Évi azzal hívott fel aznap, hogy lehetne-e pár közös kép Angélával...

Évi egy tündér, minden kérésemet mosolyogva teljesítette, még hanyatt is feküdt a kedvemért, ami tényleg nehéz ilyen csomaggal a pocakban, nekem sem ment annak idején...most is a fülemben csengnek Évi szavai: "ahogy a hasamra nézek, mindig mosolyognom kell..." Én meg Évi képeit nézve mosolygok, jó volt együtt lenni vele...

Sok szeretettel: Szmocska





























Hamarosan következik a folytatás az ikerfiúkkal...