Virág(zás) X. - Orchideás menyasszonyos

Az utóbbi időben virágok terén abszolút a természetességet részesítem előnyben, és a szívemhez legközelebb a mezei csokorra hajazó kompozíciók állnak, de volt még idő, amikor éltem-haltam az orchideákért, és majd' húsz tőről gondoskodtam szerény hajlékomban.

Aztán pár éve beköszöntek hozzánk a korábban általam még hírből sem ismert takácsatkák, akik végérvényesen megszállták és kisajátították növényállományomat, kitartóan pusztítva azt.

És ők győztek, csaknem másfél évnyi kitartó harc után megadtam magam (illetve a virágaimat), és végérvényesem lemondtam az egykoron szebb napokat látott, de még betegen is rendületlenül virágzó szépségeimről, akik ekkorra már alig éltek, ezek a fránya kis jószágok (szemmel szinte észre sem vehető apró piros pöttyök), szép módszeresen kiszívogatták belőlük az életet. E kártevők jelenléte egyébként szinte már csak akkor észlelhető, ha megkezdték a vissza nem fordítható pusztításukat, ami a levelek eleinte részleges, majd teljes elhalásához vezet, ez ezüstös pöttyök formájában jelentkezik.

Bújtam a netet, hogy mit lehetne tenni, így sikerült egyébként a takácsatkákat is beazonosítanom, de az idő tájt semmi jóval nem kecsegtettek, vegyszer nem volt ellenük, pedig a végén, elkeseredésemben, még az egyébként mérgező anyagoktól mentes világot kívánó énem is belement volna az irtásba, így maradt a több világhálós fórumon is javasolt vizes lemosás, ami majd' húsz növény esetén, minden levél ronggyal való áttörlése miatt finoman fogalmazva: elég időigényes munka, és közel sem olyan hatékony, ahogy hittem, mert a levelek tövéből sohasem tudtam maradéktalanul kitörölni, meg persze a földből sem.
A másik netes tipp: a jó idő beköszöntével kitettem az orchideákat a ház elé, ezzel biztosítva a megfelelő légmozgást, amit állítólag a kis piros ellenségeim ki nem állhatnak, és ilyenkor tényleg javult az állapotuk, de persze télen ismét romlott. Másfél évig küzdöttem értük/velük becsülettel, de végül - minden elvem ellenére - elbúcsúztam tőlük, mentek szegénykéim a komposztba...

Most újra fellángoltam, ezt az álomszép menyasszonyi csokrot és a hozzá tartozó vőlegényeknek szánt kitűzőt fotózva...

A képek minőségét ismét rombolja a blogba való feltöltés...szóval, igazán szép képek az oldalamon: Szmocska.
Virág: Carissa.
A kis csíkos szék és a tükör lilasága Bluer Design keze munkáját dicséri, míg a háttérként használt babaágy Decoupage Vmorsy műhelyéből került ki.

Szép napot kívánok Mindenkinek!
Üdvözlettel: Szmocska...

Virág(zás) IX. - Búzavirágságom

Annyi, de annyi szép virágot láttam és fotóztam, mindig az épp aktuális bűvöletében élek. Jelenleg a búzavirág van előttem, de ez most valami más. Napok óta ez a gyönyörű virág foglalkoztat...mindig percekig bámulom ezt a hihetetlen kékséget és szépséget...nem tudok betelni vele.
A kék búzavirág valahogy olyan mélyen szólít meg, valami olyan titkot hord magában, amit nem tudok (szavakkal) felnyitni, megmagyarázni, nincs érv, nincs ráció, csak bizonyosság: tudom, hogy ő én vagyok, ha virág lehetnék kék búzavirág lennék...

...szeretettel:

Utóbb láttam, hogy a rendszer teljesen szétszedi a képek színeit, hiába több órányi munka, így itt csak pár képet hagytam a többi kép a Szmocska facebook oldalamon látható: Búzavirágságom.

Virág(zás) VIII. - Búzavirág, ami nem kék I.

Az egyéb sorozatok és a nyári pihenős hétvégék folytán rég nem jutottam idáig, hogy blogot írjak a virágos képekhez, pedig nagyjából 6-7 sorozatot készítettem az elmúlt hetekben, csak utómunkára nem telik az időmből...de most egyet megcsináltam, juhééé!

A búzavirág régi kedvencem, gyerekkoromat idézi, amikor kertes házban laktunk, és az én virágmániás Nagypapám (nem is értem, hogy honnan a virágok iránti olthatatlan vonzalmam!) lelkesen igazgatta a nem is kicsi kertet, részben zöldségeket, gyümölcsöket termesztve, részben pedig virágba borítva azt...nekünk gyerekeknek is volt külön kis kertünk, ahová virágmagokat vetettünk, ennek egyik lakója volt a búzavirág...én a kéket szerettem és szeretem.

Amikor pár hete mondtam Gabinak, hogy mindenképpen szeretnék egy búzavirágos csokrot, kimentek a piacra búzavirágért, de nem sok sikerrel, találtak néhány vegyes bokrétát, amiben más fajták is voltak, meg más színűek, de kék nem nagyon, csak nyomokban...mivel én a kékhez ragaszkodtam, mondtam, hogy a kertünkből szívesen adok, mert a tavaly ültetett példányok elszórták magjaikat, és tele a kis kertem búzavirággal.

Így lett végül egy tiszta kék csokor, és egy másik, általam nagyon kedvelt jellegű, mezei hatású, rózsaszín és lila búzavirágokat tartalmazó kisebb együttes, ez utóbbit mutatom most, a szívem csücskét, pedig majd egy másik bejegyzésben!

Sok szeretettel:

A virág ismét Gabiék boltjából való, érdemes hozzájuk benézni: Carissa Virág és Ajándék.

Az óráért köszönet egy másik Gabinak, most nagyon jól jött! :)

A piros-szürke színű szék pedig Bluer Design műhelyében született, Bianca keze munkáját dicséri.

Szép napot kívánok: Szmocska

Évi, az ikerbabákat váró kismama

Szerencsére azt csinálhatom, amit szeretek, és amivel örömöt okozok másoknak...csak ne lenne ilyen rövid egy nap...gyönyörű ikerlányaimmal töltöm a nappalokat, így csak ebbéli teendőimet követően tudok gép mellé ülni, így nagyon kevés idő jut az utómunkára, ami alapvetően igen időigényes, ennek megfelelően folyamatosan több hetes, hónapos csúszásban vagyok, a fotózás időpontja és a képek átadása között számomra rövidnek, a várakozó fél számára hosszúnak tűnő időszak telik el...:)

Az elmúlt napok igen sűrűek voltak, sok jó helyen jártam, voltam a dunaújvárosi Slam Poetry bajnokságon, aminek képei soron kívül kerültek és kerülnek feldolgozásra, jelenleg emiatt nem alszom :), aztán megtörtént velem az a csoda, hogy Évi nem régen született, szépséges iker kisfiait fotózhattam, majd' öt órát tölthettem, illetve tölthettünk velük (Anyukámat is elvittem babaringató segédnek), minden percét élveztem, aztán ma jegyes fotókat készítettünk...elborít a képek árja...a blogra se jut időm, viszont úgy gondoltam, hogy mielőtt megmutatom a két kis csodát, Bencét és Mátét, megírom Évi pocakfotóinak bejegyzését...

Évit a virágboltos Gabimon keresztül ismertem meg, ő szólt, hogy nem sokára ikerbabák születnek, és a mamájuk szívesen állna a kamerám elé...egyeztettünk írásban, aztán szóban és kértem, hogy az újszülött fotózás előtt, ha lehet, csináljunk egy kismama sorozatot, már csak azért is, hogy ne teljesen idegenként csöppenjek az életük egy igen érzékeny és intim szakaszába, a gyermekágyas napokba, amikor még minden olyan össze-vissza, kesze-kusza. Az utolsó hónapokat a kórház nyugalmában töltötték hármasban, így az onnan való eltávozás idejét használtuk ki, és találkoztunk egy szép vasárnapon. Velünk tartott Évi kórházi szobatársa is, Angéla, aki szintén ikerbabákat várt. A fotózás előtt pár nappal úgy ébredtem, hogy egy képre szeretném komponálni a két ikerbabás kismamát, s erre mit hoz az élet, Évi azzal hívott fel aznap, hogy lehetne-e pár közös kép Angélával...

Évi egy tündér, minden kérésemet mosolyogva teljesítette, még hanyatt is feküdt a kedvemért, ami tényleg nehéz ilyen csomaggal a pocakban, nekem sem ment annak idején...most is a fülemben csengnek Évi szavai: "ahogy a hasamra nézek, mindig mosolyognom kell..." Én meg Évi képeit nézve mosolygok, jó volt együtt lenni vele...

Sok szeretettel: Szmocska

Hamarosan következik a folytatás az ikerfiúkkal...